fel kell nőni...

igen, mindig is vallottam, hogy "...nem csak a gyermek születik az anya által, hanem az anya is a gyermek által..." Azt is megtapasztaltam az évek alatt, hogy amint a gyermekek nőnek, úgy nekem is "nőni" kell velük..az ő szintjükre...Sokszor gondoltam azt, hogy ez nem is olyan nehéz (hisz mégis csak felnőtt vagyok, vagy nem?!!!...) Mégis, a mostani helyzet szembesített a megfellebezhetetlen valósággal, miszerint, nem vagyok még készen ( nem nőttem fel...) a változásokhoz, amit az ő felnőtté válásuk hoz magával....
Nehezen (nagyon nehezen ) megy nálam az ELENGEDÉS...pedig igazán gyakoroltam én, már kicsi koruktól: külföldi turnén voltak a kórussal már első osztályosan...szívem szorult össze, ahányszor elengedtem őket ...de tudtam, hogy nekem is, nekik is jobb ha szokjuk ...hisz felnőnek...és előbb-utóbb mindenképp el kell őket engedni...
DE ez a mostani...ez nagyon nehezen ment nekem...még nem vagyok rá felkészülve, még csak most fogtam fel igazán, hogy "felnőttek" (a két nagyobbik...)...járják a saját útjukat....vannak önálló döntéseik, amiket el kell fogadni...még így is nehéz, hogy TUDOM, látom, Isten vezetésére figyelve hozzák meg döntéseiket...Vele indulnak útnak...Rá bízhatom őket, Aki sokkal-de-sokkal jobban tud rájuk vigyázni, mint én valaha is tudnék...mégis, félve gondolok a nagy távolságra - ami elválaszt,a nagy útra, a hosszú (számomra legalábbis hosszú lesz...) időre, a sok-sok mindenre, ami bennem csak aggodalmat vált ki...csak egyet tehetek, rábízom az Ő oltalmazó, gondviselő, hatalmas, kegyelmes karjaira...hiszem, hogy megőrzi őket...

öröm:)))

mindig öröm számunkra menyegzőn részt venni, de ezen a mostanin még annál is jobban örültünk...

Régóta szívügyünk, hogy sógorom (férjem öccse ) is megtalálja a "hozzá illő segítőtársat..."
És íme..."csodálatos ez a mi szemeink előtt..."
Az Úr áldása kísérje minden lépésüket...:)))

értéktelen?!...vagy értékes?!...

Magam elé képzeltem az őszülő hajú, kedves cipészt, varrógépe fölött görnyedve,orrán szemüveg...fölötte rámnéz és szinte bocsánatkérően  mondja: "mindjárt kész..."
Hány kis topánka, vagy épp kiscsizma készűlt ezen a kis varrógépen másfél-két(?!) évtizeddel ezelőtt is....új talpat kapott az elnyűtt cipő, a kikandikálni akaró lábbujjacskák újra behúzódtak a cipőfűzők mögött...milyen nagy értéke volt egy ilyen varrógépnek...
De most már értéktelenné vállt...senkinek sem kellett...már nem sokan javíttatják a cipőjüket...újat vesznek...
Néztem egy darabig a régi-kopott varrógépet...tettük-vettük...mindenütt útban volt...Aztán gondoltam egy merészet és nagyot...levettük a tetejét; rozsdaoldóval megkezeltem, lefestettem és mára ilyen lett...
Új szolgálata lett...és számomra így most legalább olyan értékes, mint előző korában volt...
Ráadásul, akárhányszor ránézek, mindig az jut eszembe: Isten is így néz rám...ha én magam sokszor értéktelennek is látom...Ő értéket lát bennem...Neki fontos vagyok...azzal a kevéssel is, amit tenni tudok...SDG!!!