Csodavárás...

Aranyosi Ervin: Csodavárás...

Amíg csodára vársz, nem is veszed észre,

mert maga az élet, a percbe zárt csoda.

Amikor képes vagy rálelni a szépre,

kitárt, tiszta szíved elvezet oda.

Nyitott tenyereddel, ha megpróbálsz adni,

közelebb húzódik, hozzád a világ.

Igyekezz hát mindig jó ember maradni,

és a szeretet fog visszahatni rád!

Annál nagyobb csoda - hidd el nekem - nem kell,

mint mikor a létet végre élvezed.

Derűvel, mosollyal kacsint rád a reggel,

és a boldogsághoz szépen elvezet.

Régi-új törvény

Régi-új törvény

„Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

János evangéliuma 13:34-35

Megszülettél, szép lassan felnősz, éled a mindennapok mókuskerekét, próbálod megérteni és megvalósítani, hogy mit jelent Embernek lenni, aztán egyszer majd te is búcsút intesz mindannak, ami ehhez a Földhöz láncolt. Ezért belül a szíved mélyén küzdesz a feledés ellen, és szeretnél valami maradandót hagyni magad után, letenni valamit az asztalra, ami megőrzi emlékedet, miután lábnyomaid porát már rég elfújta a keleti szél. 

Szeretnél alkotni, kitűnni, hős lenni, bajnok, akinek neve fent marad örökké, aki véghezvitt valamit, valami kiválót és különlegeset az emberiség kusza történelmében. De nyomaidat sebekké varázsolja az idő, vagy eltűnnek a szürkület zavarában, és emlék sem marad utánuk. 

Felteszed magadban unos-untalan a kérdést, hogy akkor mit ér az egész? Minek ez a ki tudja hány év, ha csak úgyis feledés lesz a vége? Ha úgysem tehetsz valami nagyot, valami igazán maradandót, mert túl kicsi vagy és jelentéktelen a világmindenséghez képest. Mi értelme? 

Isten ma reggel ad egy új látást, egy új célt, egy régi-új törvényt. Szeress! De ne akárhogy. Szeress úgy, ahogy Ő szeret téged, és ezzel igenis tehetsz valamit, talán nem is keveset. Szeress úgy, hogy nem vársz érte viszonzást. Szeress, még akkor is, ha fájdalom lesz a vége. Szeress, ha mások azt is mondják, semmi értelme. Szeress józanul és igazán. Szeress a tetteiddel, döntéseiddel, befolyásoddal, példáddal, az életeddel. Szeress a hiteddel, az imáddal, a bocsánatoddal. 

Talán ez nem az a heroikus, mindent elsöprő dolog, amire vágytál, de annál mélyebb és valódibb. És talán nem fog rád emlékezni a város, melynek szülötte voltál, a táj, melynek képe beleégett a szívedbe, vagy az ország, ahol „élned, halnod” kellett. Nem kapsz majd helyet a címlapon, amikor távozol az arénából, de Valaki soha nem fog elfelejteni. Valakinek ott élsz majd a szívében, és ez a Valaki lesz az, aki megosztja veled az örökkévalóságot. Az a Valaki, akit megismertél, akinek törvénye, ez az egyetlen és mégis hatalmas parancsolata, irányította életed. Valaki, aki szeretett, és aki miatt szerethettél. 

"Tiltja a hitem!"

"Tiltja a hitem!"

„A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.” 

(Példabeszédek könyve 17. fejezet 22. vers)

1867-ben James White, agyvérzés következtében válságos állapotban, a New York állambeli "Our Home" Danswille betege volt. Az intézmény megbízott orvosa úgy gondolta ennek vallásossága az oka. Így arra biztatta betegeit, felvidulás céljából vegyenek részt a különböző szórakozásokban.

Mikor Ellen G. White-ot az egyik jelenlévő arra kérte, hogy egy táncmulatságban vegyen részt és így temesse el bánatát, a következőt válaszolta: Láttál-e engem valaha is komornak, kétségbeesettnek, panaszkodónak? Olyan hitem van, amely tiltja ezt.

„Az igaz keresztény vidám. - Ne engedd, hogy a mindennapi élet baja és gondja ingerelje lelkedet és elborítsa agyadat! Ha mégis megengeded, mindig lesz valami, ami ingerelni és bosszantani fog.

Az élet olyan, amilyenné tesszük és azt találunk, amit keresünk. Amikor szomorúságot és bajt keresünk, amikor lelki állapotunk miatt felnagyítjuk a kis nehézségeket, akkor bőven találunk olyat, ami lefoglalja gondolatainkat és beszélgetésünket.

De ha a dolgok napfényes oldalát szemléljük, elég okot találunk a vidámságra és boldogságra. Ha mosolygunk, visszamosolyognak ránk, ha kellemes, vidám szavakat szólunk, annak visszhangja visszatér hozzánk.

Amikor a keresztények bánatosnak és lehangoltnak látszanak - mint akik azt gondolják, nincs barátjuk -, rossz benyomást keltenek vallásukról.

Olykor azzal az elképzeléssel foglalkoztak, hogy a vidámság ellentmond a keresztényi jellem méltóságának, azonban ez tévedés. A menny maga az öröm; és ha összegyűjtjük lelkünkben a menny örömét, és amennyire lehetséges kifejezzük azt szavainkkal és magatartásunkkal, jobban tetszünk mennyei Atyánknak, mintha komorak és szomorúak volnánk.

Mindenkinek kötelessége, hogy gyakorolja a vidámságot a szomorúság és a baj feletti töprengés helyett. Sokan e módon nemcsak nyomorúságossá teszik magukat, hanem beteges elképzelésüknek áldozzák fel egészségüket és boldogságukat.

Vannak környezetükben olyan dolgok, amelyek valóban nem kellemesek, ezért arcuk állandóan komor, amely még szavaiknál is jobban fejezi ki elégedetlenségüket.

A nyomott hangulat nagyon árt egészségüknek, mert gátolja az emésztési folyamatot és megbolygatja a táplálkozást. A bánatos és aggódó arc nem orvosolhat egyetlen bajt sem, hanem mérhetetlen kárt okozhat.

De a vidámság és a remény beragyogja mások ösvényét is, és "életök ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testöknek egészség" (Péld 4:22).”

(E.G.White, Boldog otthon, A kegyelem beragyogja a családi életet c. rész, vidámság)