Adventi készülődés...

a kis imacsoportunkban beszélgettünk arról, hogy az egyéb díszletek mellett (adventi koszorú, adventi kalendárium a gyerekeinknek...) meg hát a sütés-főzés-takarítás közben sem feledkezzünk meg arról, hogy lélekben is készülődjünk az ünnepre...és tulajdonképpen az Úrral való nagy találkozásra...Barátnőm elmondta, hogy mi a terve, hogy szeretne minden napra beütemezni valamit, ami a belső "rendrakást" illeti...ez nagyon tetszett mindegyikünknek...így készült el a mi "adventi kalendáriumunk": ennek segítségével szeretnék én is minden nap "nyitogatni" és mindennap egy lépéssel előbb jutni a lelkem "tisztogatásában"...hadd ragyogjak belülről is az ünnepre...és azután is...

Azért tettem fel, talán más is kedvet kap hozzá...

"Most megengedem magamnak, hogy kívül-belül csendben legyek.
Elmém csendes, és élvezem saját társaságomat..." 

Jó készülődést az ünnepre:)))

Örültünk és sírtunk...

az örülőkkel...és a sírókkal...


Mert ma Abigélünk 18 éves lett...fiatalság,szépség, tisztaság, ragyogás egész teljességében...
Mindenek feletti örömünk az, hogy ifjú életét a "Király kezébe" tette...és igyekszik az Ő dicsősségére élni...Tudjuk, hogy egyedül Isten kegyelme tudja őt megtartani az Ő útján...Ezért továbbra is Isten szeretetére, kegyelmére bízzuk...


Másrészt pedig, alkalmam volt elmenni Vékás tv. temetésére, és együtt érezni a gyászolókkal...
10 éves voltam mikor Vékás tv. Vajdahunyadra került és amikor én férjhez mentem Székelyudvarhelyre, ők azon a nyáron költöztek el Szatmárra...Sok üzenetet kaptam általa Istentől, fiatal korom meghatározó élményei között őrzök sok emléket abból az időből...
Amikor ma a temetés végén elénekeltük a "  Feltámadt Hős, ó dics Neked"   c. éneket, szinte láttam őt és hallottam amint velünk énekel, sokszor vezényelte ezt az éneket annak idején a szószékről...Most már ő tényleg mondhatja, hogy ""  ott látlak téged Istenem, királyi székeden...fehér ruhában üdv között...és fénnyel lépsz elő...és fénnyel lépsz elő..."    ...dicsérlek szüntelen..."    


Én is Őt dicsérem szüntelen...
Áldott ADVENTET!!!

Merre tart utam?!...

Megkérdezed, hogy merre tart utam?...
Azt mondom: "jöjj, és lásd...
Célom: az ég, hisz oda hív Uram, 
Szívem nem kíván mást..."
Vallom: az élet, akkor szép csupán,
ha Jézus elkísér,
Jézus ragyog életem egén,
csak Ő a fény..."

Az utóbbi énekórákon ezt az éneket is gyakoroltuk; azóta is visszhangzik bennem...

Van úgy, hogy virágos ágak szegélyezik utunkat, máskor érett gyümölcsök illata, íze, zamata gyönyörködtet utunkon...máskor zöld-barna-rozsdavörös-sárga színfalak közt járunk álmodozva...aztán van olyan is mikor a csupasz, kopár ágak sivársága rádöbbent arra, amit hajlamosak vagyunk könnyen elfeledni:  "  az élet olyan rövid..."
De az ének kapcsán, a kopár, sivár ágaknak, más üzenete is volt számomra...: ez is része kell legyen az  "  egésznek..."   így szép és így jó...így teljes...ősz után télnek kell jönni, de lesz újra tavasz és lesz nyár...és ha tudom a célom, az út végén, akkor hittel vallom: hogy ahhoz, hogy a CÉLT elérjem, kellenek a kopár, sivár ágak is ahhoz, hogy majd annál szebb legyen a "  termés..."...
S bár azok a fák, amiket itt lefényképeztem, a  téli sivárság után sem igazán fognak termést hozni...de valamiben ők is hasznosak lesznek...zöld lombjaikkal a legkellemesebb árnyékot fogják tartani a nyári nagy hőségben, úgy, hogy közben mégis látni lehet köztük a napot...
Mert mindennek (mindenkinek...) feladata, küldetése van...a maga módján...a maga idejében...A csoda az egészben az, ha ezt megértem...és még a csupasz ágakban is a  "  reményteljes jövőt " látom...
Jöhet a téli, meleg "takaró"...szép, hosszú "nyárias" őszünk volt...:)))

és járhatunk utunkon reménységgel, mert előttünk világos a cél...és mindenekfölött tudjuk, hogy Jézus velünk van az úton...:)))

Kapni néha nehezebb

Az életnek addig van értelme, amíg az ember szeretetet tud adni - és ami annál sokszor nehezebb: képes a szeretetet elfogadni is.

Van, amikor a szeretet apró gesztusainak elfogadása nagyobb tett, mint önzetlenül adni.

Amikor szeretetet adunk, akkor - mint kezdeményezők - az erő pozíciójában érezzük magunkat, s gyakran nem teszünk mást, mint szolid öntudatossággal nyugtázzuk lelki nagyságunkat.
Akkor viszont, amikor a telítettségnek ebben az emelkedett állapotában valaki hangtalanul hozzánk simul, és rongyos kis tarisznyájából szeretetmorzsákkal kínál, meghökkenünk. Hirtelen kiesünk a nagyság szerepéből, és zavartan szembesülünk az új helyzettel: Nem tündökölhetünk egyedül a szeretet ingyenkonyhájának konyhafőnöki szerepében. Most minket is étellel kínálnak. De hát erre nekünk semmi szükségünk sincsen! - zsörtölődünk a valaki morzsáit lefitymálva. Hiszen mi praktikusan, megszervezetten, hatékony nagyüzemi módon osztjuk szét a szeretetet a rászorulóknak. S lám, most a sor megakad, a sorban állók türelmetlenkednek.

De a valaki nem tágít.
Csak áll, és már-már könyörögve kínálja felénk elfogadásra apró kis szeretetmorzsáit.

S akkor meg kell látnunk, hogy szeretete nem elsősorban nekünk szól. Az életben maradáshoz neki van szüksége arra, hogy adjon, mert léte ebben az elfogadottságban nyeri el értelmét.

Valakitől szeretete elfogadni annyit jelent, mint megerősíteni őt élete értelmében.

Simon András
Szeretetközelben (2004)

Köszönöm B. Marika:) Az Úr áldja meg a szombati szolgálatodat!
(ez lesz a témája a szombati IX. Házi Női Konferenciának: Szeretetet elfogadni...) 

 

Csendes csodák

Reményik Sándor - Csendes csodák

Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.

Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?

Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?

Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?

Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.

Sok apró

 kis(és nagy...) dologban látom (láthattam...) Isten gondviselését, kegyelmét...amiért nagyon HÁLÁS vagyok:)

Aztán a tegnap esti imacsoportban megértettem, hogy ez kevés; Linda D. buzdítására (Elégítsd meg szomjas lelkemet c. könyve alapján ) szégyenkezve kellett beismerjem, hogy ritkán buzdulok fel Isten IMÁDATÁRA...pedig Ő IMÁDNI MÉLTÓ...

Jó az, ha találkozom a könyörülő, kegyelmes Istennel, mikor bűnbánattal állok meg Előtte...de mennyivel csodálatosabb, ha egy pillanatra a SZENT ISTEN jelenlétébe kerülhetek...akkor csak leborulni tudok Eléje és imádni ŐT...úgy, ahogy Ésaiás látta a látomásában...még a kérubok is betakarták arcukat...

Mig imádkoztunk, ez az ének zengett bennem:

Meglátni Jézust,

És hallani hangját;

Most ez minden vágyam,

Hogy halljam és lássam;

Csodálni fényét,

Szent isteni lényét;

Mert imádni méltó:

Ő Úr és Megváltó!