Ha csendben leszek...

és nem írok egy ideig, nem azért lesz, mert nem lenne miről...
Csak úgy érzem, hogy szükségem van...nem csak énekelni, hanem megélni is ezt:
"Légy csendben és várj az Úrra,
valamit mondani akar neked..."

Ezt pedig az öcsémnek köszönöm:)

e-mailben küldte, tudja ő, hogy miért:)
Szép nap ez a mai:)))

Akkor hát játszom én is egy kicsit:)

Először is köszönöm Juditnak :)

A játékszabály tehát:
1. Meg kell köszönni a díjat, attól akitől kaptam.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írnom kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom 7 embernek.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagyni náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

Magamról:
"Nem vagyok az, aminek lennem kellene,
Nem vagyok az, amilyen lenni szeretnék,
s nem vagyok az, ami remélem,a jövőben leszek...
de már nem vagyok az, aki egykor voltam,
és Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok..."
Igaz, itt csak 5 dolog van rólam, hát 6-ként legyen az, hogy lám-lám elég hanyag vagyok, mert annak idején (még lánykoromban) mikor kiírtam magamnak ezt az idézetet, azt nem írtam oda, hogy kitől van és arra már nem emlékszem...
7. pedig:szerintem folytatása lehetne az idézetnek-"Nélküle semmi vagyok..."

Most viszont bajban leszek, hogy kiknek adjam tovább, mert már tényleg sokan kaptak; megpróbálom azokat belinkelni, akik még nem...
Adina, Marika, Márta, Noémi, Márti, Gréti, Era

Fogadjátok szeretettel:)

egy pillanatra "megállt az idő"...

utoljára az iskolapadban:)

jutalmazás:)

az osztályban...

az iskolaudvaron...

:)))

elballagott...

a nagy fiunk...
Néztem őt...hallgattam az énekeket..."most búcsúzunk és elmegyünk..."...és azon gondolkodtam, melyik nap volt izgalmasabb, vagy öröm teljesebb az életében (életünkben):az első vagy az utolsó iskolai nap?!...
Ez sokkal szebb és meghatóbb volt, mint mikor én ballagtam...
Napfény és árnyékok játéka között szinte észrevétlenül rohant el mellettünk, fölöttünk az idő...a kis félénk, segítségre utalt, tudásszomjas fiúcskából kinőtte magát...már nem fogom a kezét(legalábbis láthatóan nem:)...magabiztosan lépeget előre...néha már nem tudom követni...kitárul előtte is a Nagyvilág...és bár most szépek, színesek előtte az álmok...és bátran néz szembe a kihívásokkal; én mégis féltem...jobban mint eddig...és még jobban "szorítom a kezét"...tanulnom kell elengedni...
Tanulom úgy elengedni, hogy közben még inkább rábízom őt Arra, aki eddig is sokkal-de-sokkal jobban védte, vigyázta lépteit, mint ahogy én képes voltam rá...Aki ott volt mellette akkor is, mikor én nem lehettem...Aki megtehette azt is, amit én nem:megáldotta képességét jó eredményekkel, megismertette Magát vele...és megtanulhatta, hogy mindenért egyedül az Úré a dicsőség !!!
SDG!!!

Megörökítettem...

néhány virágot, addig míg el nem hervadnak...
Eszembe jut:Abigél 2-3 éves lehetett, mikor azt mondta egy tavasszal..."nem szedtem le az ibolyákat, hogy legyen szééép nyáron is...":)))
Én is szeretném, ha nyáron is így virítanának ezek a tulipánok; még jó, hogy mikor elnyílnak, mindig betelepítik a helyüket más idényvirágokkal...majd azután is lesz miben gyönyörködni...:)))
A virágzó fák pedig, valamilyen illatos gyümölccsel fognak díszelegni...:)))
"...mindennek ideje van..."

várakozás...

Sokszor nehéz a várakozás...valakire, vagy valamire...
Türelmetlenség vagy kellemes izgalommal-teli- kíváncsiság jellemezhet egy-egy várakozást...
Áronnál ez egészen másképp van:örül, ha hamarabb végez a suliban, mint ahogy az én munkaidőm lejárt volna...mert akkor...irány a könyvesbolt olvasó-sarka:))) egy emelettel fentebb van mint a patika...még sok könyv vár olvasásra:)))
Elgondolkoztam rajta, hogy tényleg jó a tartalmasan eltöltött várakozási idő...:)))

Úgy tűnik

mintha nálunk a húsvétnál megállt volna az élet...:) pedig egyáltalán nem így van, nagyonis zajlik...ezért nem jut időm írni...
Sokszor úgy tűnik, hogy tulajdonképpen semmi különleges nincs abban ami velünk, körülöttünk történik...egyszerűen az élet ilyen kis hétköznapi rutinokból áll...de én mégis rácsodálkozom ilyen-olyan kis apróságokra, amik lehet másoknak nem mondanak semmit, én viszont eltűnődöm felettük...Különleges csoda számomra minden kis bimbó nyílása, a rügyfakadás is...de az olyan kis "véletlenek" is, amik tudom, hogy nem véletlenek...
Mert, amikor a kisfiamnak nyílt napja van, és én is elmehetek egy órára...az pedig pont hittanóra...azon a hittanórán pedig pont egy olyan üzenetet kapok, amire épp akkor van szükségem-és egybevág a vasárnapi üzenettel...és a kisfiam is megjegyzi otthon, hogy "ugye anyukám, ez most pont nekünk szólt, ez az üzenet..."...ez nem véletlen, ez csoda...vagy inkább a legtermészetesebb, hogy Isten mindig tudja a szükségeinket és szól hozzánk, megfelelő időben, megfelelő szavakkal...
Az élet szerintem sok ilyen kis "természetes-csodából" áll...és ettől SZÉP...akkor is, ha vannak gondjaink...sőt pont azért; mert ha nem lennének gondjaink, nem élnénk át hasonlókat...

Szép napokat mindenkinek:)