Nem vagyok egy nagyon gyakorlott autóvezető, az igazság az, hogy amikor csak lehet, szívesen átengedem a vezetést családom férfitagjainak...Ezért érthető, hogy kicsit félve indultam haza a városból; ugyanis száraz úton indultam el itthonról, de mire elintéztem-eljártam ügyes-bajos dolgaimat, már jócskán havazott, a cudar-hideg szél pedig csak úgy kavarta a havat szembe...s ijesztően (számomra legalábbis igenis ijesztően...) csúszós volt az út...Megkönnyebbültem, mikor épen-minden gond nélkül behajthattam az udvarra...
Ráadásul a város-központban elég sokat gyalogoltam ahhoz, hogy jégcsappá fagyott orrom és elgémberedett kéz- és lábujjaim az autóban sem tudtak hazáig felmelegedni...szóval alig vártam, hogy belépjek a meleg szobába:) Egy jó meleg citromos tea mellett, a kandallóban vidáman pattogó tűzbe bámulva, immár én is jobb hangulatra kerekedtem... kezembe vettem a legújabb familyt... s ezt olvastam belőle:
"Belegondoltak már, kedves Olvasók, hogy csodák százai vesznek körül nap mint nap minket?Vannak közöttük hangosabbak, megdöbbentőbbek-gyógyulások, pálfordulások, újrakezdések-, és akadnak csendesebbek, hétköznapiak is: gond nélkül hazaérkezések, sikeresen vett akadályok, hirtelen elpárolgó félelmek...Hányszor csak az előbbieket vesszük észre! Pedig ezek is Istenünk gondviselő szeretetét hirdetik. Ne hagyjuk hát elillanni őket!" Szóval: "csodát" éltem át ma is...egyszerű, " hétköznapi csodát..."
Szeretem amikor emlékeztetnek arra, hogy mennyi egyszerű dologban fel lehet fedezni az apró csodát, a mérhetetlen gondviselést. Köszi, hogy ma is emlékeztettél rá :)
VálaszTörlésMág száraz időben sem merek vezetni, szóval nálam biztos bátrabb vagy :)