10.

Adventi ima

Látod Istenem milyen esendő vagyok?

Ha  nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled.

Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon,

szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…

Haragszol ilyenkor rám?

Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is!

Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.

Bármilyen régimódian hangzik, adj vissza nekünk a dió és alma öröméből egy kicsit!

Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Hogy néha meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak csörtető, sikerorientált, manipulált géplények vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi pályafutásuk során.

Uram, add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból!

Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni.

Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát – ember módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!

Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban,

Add, hogy mosolyogjunk a csend hallatán, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.

Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést:

köszönöm Istenem!

Bocsásd meg a vétkeinket,

és add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinkért.

Adj békét, mindnyájunknak, Uram!

ÁMEN!