Rejtett áldásutak

A múltkori vállsérülésem okán-mivelhogy egy kis törés is volt, még ha nem is dicsekedtem vele...tulajdonképpen nem volt annyira vészes; nem volt gipsz meg semmi ilyesmi...csak épp "mozgáskorlátozottnak" éreztem magam úgy kb. 3 hétig...( azért voltak itt segítő kezek, akik pótolták a "használhatatlan" bal karomat...és az is igaz, hogy a kisfiam mondása szerint: "én nem a bal kezed vagyok, hanem a másik jobb kezed..".:) szóval "két-jobbkezes  " voltam...:)))....tehát a vállam teljes gyógyulása érdekében a háromhetes "mozgás-szünet" után gyógytornát és fizikoterápiát javasolt az orvos...Na," hadd-el fizikoterápia..." gondoltam magamban..."nekem arra sem időm, sem energiám ott szobrozni órákon(esetleg napokon...) keresztül a reumatológián...hogy aztán kapjak egy időpontot valamikor hetek (hónapok?!) múlva amikor majd elmehetek a kezelésre...addigra nekem már rég meg kell gyógyuljon a kezem...lesz itt nekem "gyógytorna  " bőven a mindennapi tevés-vevésben...:)))  "...De az én drágám nem hagyta ám annyiban, haza sem jöttünk addig míg a háziorvossal meg nem írattuk a beutalót...( hála Istennek, eddig még csak akkor láttam a háziorvosomat-mióta itt lakunk- amikor a jogosítványt kellett kicseréltetni...addig még orvosom sem volt...)

Szóval, a beutalóval a kezemben elkezdtem gondolkodni, merre is induljak...és akkor eszembe jutott:jó ismerős, reumatológus,lelkész is amúgy...azonnal megmondta a legjobbat...Egy szállodának van egy Terápiás Centruma, ahol nem csak az ottani vendégeket, hanem bárkit szívesen fogadnak..Másnap már elő voltam írva kezelésre...Nyugodt, barátságos, kellemes környezetben...semmi várakozás, semmi idegeskedés, kedves kiszolgálás...Holnap lesz az utolsó kezelés, de mondhatom ezalatt a három hét alatt "csodát" tettek velem...na nem épp ők, de rajtuk keresztül az én Istenem...Napról-napra éreztem a javulást, most már rendesen használom a kezem...de ami még ennél is több: testi-lelki felüdülés volt számomra ez az egész kezelés...Ugyanis a terápia részeként, pl. volt minden nap 20 ( 30) perc gyógyfürdőzés a szálloda medencéjében...(a gyógyvízben tudtam a legjobban tornáztatni a karomat...) a lényeg az, hogy a reggeli órákban, mikor én mentem, legtöbbször nem volt senki más rajtam kívül, de legalábbis mindennap volt olyan 5-10 perc amikor csak egyedül voltam a medencében...a nagy ablakokon és a nyitott teraszajtón át csak úgy áradt a még mindig nyári (és nem őszi:) napfény...tehát "napfürdőztem" is egyúttal:) és közben dicsőítettem Istent:mert-bár kellemetlen volt a sérülés, de pont emiatt lehetett részem ebben a kezelésben három héten keresztül ami tulajdonképpen nem is   "kezelés-ízű  " volt, sokkal inkább  lazítás, kényeztetés, felüdülés és gyógyulás...:))) Dicsőítettem Istent, mert tudom, hogy   "Ő sohasem ejt hibát..."és tudom, hogy "minden javukra van azoknak akik Istent szeretik..."
S amíg a napfény felé fordítottam arcomat, feltört belőlem az ének:
"Tudod-e te, hogy szeret Isten, ahogy árad a napfény terád..."
és a másik:
"Napfény ömölt szívembe ma, mely sokkal fényesebb,
mint az a nap, mely kinn ragyog...mert Jézustól ered..."


Isten áldássá tette számomra ezt a kis sérülésemet is, mint sok más eddigi "nehéz helyzetet", mert ilyen az Isten...
"Isten a pusztába vezetett minket is. Itt úgy megtapasztaltuk tehetetlenségünket, ahogyan még soha. Ismerni kezdtük önmagunkat türelmetlenségünkben, csüggedésünkben, kétségeink között és állhatatlanságunkban. De itt tanultuk megismerni Istent is túláradó kegyelmében és hűségében, szeretetében és hosszútűrésben, hatalmában és dicsőségében.Milyen naggyá lett Ő nekünk, milyen kicsivé lettünk mi!"
( Kroeker Jakob: Rejtett áldásutak )