avagy "egy kis nosztalgia"...
Ezt csak azok fogják érteni, akik valamikor "pengettek"...vagy legalábbis emlékeznek még a hajdani pengetős-zenekarokra...
Valaki a gyülekezetből azzal a javaslattal állt elő, hogy "akasszuk már le hárfáinkat..." (már akinek még megvan, és úgy érzi tudna és szeretne is rajta játszani...) és szólaltassuk meg a régi, kopott húrokon a rég-múlt dallamait...
Néhányan ráhangolódtunk, annál is inkább, mert a mi "zenész" gyerekeink is megkérdezték már, amikor előkerültek néha az itt-ott porosodó mandolin-jaink, hogy ezek milyen hangszerek, hogy kell rajtuk játszani?!!!...aztán hiába próbáltunk egy-két éneket elpengetni rajtuk, azzal nem tudtunk visszaadni valami olyan "igazit" ami nekik is olyan élményt nyújtana, mint nekünk annak idején...
De most újra összeállt egy kis csapat, 20-30 sőt egy idősebb néni 40 évvel ezelőtt pengetett utoljára...és ooolyan zeneórát tartottunk, mint akkor régen...és ha már jól össze-hangolódunk, akkor az imaházban is "elpengetjük" és hiszem, hogy lesz még olyan akinek a lelke mélyén megmozdul valami, mint ahogy nekünk is....és elmorzsolódik egy.két könnycsepp a "régi szép idők " emlékére...de abban is hiszek, hogy Isten előtt is legalább olyan kedves lesz mint a modern dicsőítés...mert őszinte szívből jön, és ez a fontos:)))
A gyermekeink már nagyooon várják...én is:))))
Turmezei Erzsébet:Csodát virágzik a jelen (részlet)
"Csodálatos!" Teveled járni,
Álljon utamba gátnak bármi….
Erődnek hittel kaput tárni,
és új csodákra várni jó.
Mert neked új csodáid vannak.
Néha észrevétlen suhannak…
s nincsen látó szeme, csak annak,
aki meglátja a csodát.
Látó szem! Ámuló tekintet!
Segíts, Uram, meglátni mindet,
mint a harmattal telehintett
réten csillogó cseppeket!...
Csodádat körülöttem, bennem
segíts boldogan észrevennem,
hogy az ének ujjongva zengjen,
és dicsérje irgalmadat!
2011. október 5., szerda
2011. október 4., kedd
Ezúttal
Isten Irit használta fel, hogy üzenjen nekem: ez a gondolata
"hiszek, mert jól érzem magam, vagy jól érzem magam, mert hiszek"-ez tényleg elgondolkodtató...
Ma épp "nem éreztem jól magam "...és miután elolvastam ezt Irinél, rájöttem, hogy a titok: a HIT..már hallottam is a következő szavakat a szívemben: "kicsinyhitű, miért kételkedtél..."
s mindjárt utána egy ének sorai zsongtak bennem:
1. Ha csak hangulat él a szívemben,
Ha tanácsa vezet egyedül,
Ha csak érzések hulláma tölt el,
Hitem is a veszélybe kerül.
2. Hisz a hangulat változik sokszor,
Hol az égbe repül ragyogón,
Hol a mélybe' a bánat ölén jár,
Nem igaz vezető az úton.
3. Még az érzések is tovaszállnak,
Olyan állhatatlan a szívem,
Egyre fellobban, másra kialszik,
Ne ezen nyugodjék a hitem.
4. A szavad az alap s a megoldás,
Ne legyen nekem más alapom,
Egyedül a szavad s az Igéd az,
Ami tart, ami él s hatalom.
Ezek után, csak azt kívánom: "Hinni taníts, Uram..."
2011. szeptember 28., szerda
Reggeli dicséret:)
Hétköznapi csodák

"Ha egy nap gyermekeitek majd megkérdezik atyáikat, mit jelentenek ezek a kövek, ezt a magyarázatot adjátok gyermekeiteknek: Itt szárazon kelt át Izrael a Jordánon, mert az Úr, a ti Istenetek kiszárasztotta előttetek a Jordán vizét, míg át nem keltetek, ahogyan az Úr, a ti Istenetek a Sás-tengerrel tette: kiszárasztotta előttünk, míg át nem keltünk, hogy a föld népei megtudják, milyen hatalmas az Úr keze, s magatok is minden időben féljétek az Urat, a ti Isteneteket."
Józsué könyve 4:21-24
Emlékszel a mindennapi csodákra, amik csak úgy megtörténnek, és még csak nem is kéred? Vagy arra, amikor előtted is megnyílnak bezárt ajtók, és minden megváltozik? Ha valaha is érezted ilyenkor, hogy megmagyarázhatatlan, ami megtörtént, akkor az az Isten keze volt.
Az, hogy élsz, ilyen szennyezett levegőben is az Isten műve. Hogy a gyenge immunrendszered ellenére is többször vagy egészséges mint beteg. Van valakid akinek megfoghatod a kezét. Isten csodája, az hogy egyedülállóként is meg tudod állni a helyed, és közben elvezethet téged a szerelemhez.
Mondd el, hogy mit tett, tesz Isten veled. A hétköznapok csodáit jegyezd fel egy kőre. Papírra. Nyiss egy csodák című mappát a gépeden. Írd be wordbe, vagy készíts róla ppt-t, szerkessz képet, de jegyezd meg és ne felejtsd el, hogy Isten ott van az életedben. Írj egy emlékeztetőt a telefonodba, h időközönként emlékeztessen arra, hogy ki is vagy valójában.
Ha valaki megkérdi miért szereted Istent, mondd el, hogy ezt és ezt tette. Megérintett, és hogyan. Szeret, feltétel nélkül. Kiáltsd szét a világhálón, hogy igen, Isten hatalmas.
A mai nap egy hétköznapi csoda. Fedezd fel Isten hatalmát. Ha ma megteheted, miért várnál holnapig!
2011. szeptember 22., csütörtök
Rejtett áldásutak
Szóval, a beutalóval a kezemben elkezdtem gondolkodni, merre is induljak...és akkor eszembe jutott:jó ismerős, reumatológus,lelkész is amúgy...azonnal megmondta a legjobbat...Egy szállodának van egy Terápiás Centruma, ahol nem csak az ottani vendégeket, hanem bárkit szívesen fogadnak..Másnap már elő voltam írva kezelésre...Nyugodt, barátságos, kellemes környezetben...semmi várakozás, semmi idegeskedés, kedves kiszolgálás...Holnap lesz az utolsó kezelés, de mondhatom ezalatt a három hét alatt "csodát" tettek velem...na nem épp ők, de rajtuk keresztül az én Istenem...Napról-napra éreztem a javulást, most már rendesen használom a kezem...de ami még ennél is több: testi-lelki felüdülés volt számomra ez az egész kezelés...Ugyanis a terápia részeként, pl. volt minden nap 20 ( 30) perc gyógyfürdőzés a szálloda medencéjében...(a gyógyvízben tudtam a legjobban tornáztatni a karomat...) a lényeg az, hogy a reggeli órákban, mikor én mentem, legtöbbször nem volt senki más rajtam kívül, de legalábbis mindennap volt olyan 5-10 perc amikor csak egyedül voltam a medencében...a nagy ablakokon és a nyitott teraszajtón át csak úgy áradt a még mindig nyári (és nem őszi:) napfény...tehát "napfürdőztem" is egyúttal:) és közben dicsőítettem Istent:mert-bár kellemetlen volt a sérülés, de pont emiatt lehetett részem ebben a kezelésben három héten keresztül ami tulajdonképpen nem is "kezelés-ízű " volt, sokkal inkább lazítás, kényeztetés, felüdülés és gyógyulás...:))) Dicsőítettem Istent, mert tudom, hogy "Ő sohasem ejt hibát..."és tudom, hogy "minden javukra van azoknak akik Istent szeretik..."
S amíg a napfény felé fordítottam arcomat, feltört belőlem az ének:
"Tudod-e te, hogy szeret Isten, ahogy árad a napfény terád..."
és a másik:
"Napfény ömölt szívembe ma, mely sokkal fényesebb,
mint az a nap, mely kinn ragyog...mert Jézustól ered..."
Isten áldássá tette számomra ezt a kis sérülésemet is, mint sok más eddigi "nehéz helyzetet", mert ilyen az Isten...
"Isten a pusztába vezetett minket is. Itt úgy megtapasztaltuk tehetetlenségünket, ahogyan még soha. Ismerni kezdtük önmagunkat türelmetlenségünkben, csüggedésünkben, kétségeink között és állhatatlanságunkban. De itt tanultuk megismerni Istent is túláradó kegyelmében és hűségében, szeretetében és hosszútűrésben, hatalmában és dicsőségében.Milyen naggyá lett Ő nekünk, milyen kicsivé lettünk mi!"
( Kroeker Jakob: Rejtett áldásutak )
2011. szeptember 13., kedd
Ki a boldogabb...?!
azért fogadtuk be két héttel ezelőtt a kis Lucyt, hogy Korminak is legyen társa:)))
Nem tudom, ki volt boldogabb...Kormi, Lucy vagy Áron...?!!!...
Jól írtam: "volt"...mert azóta változott a helyzet: Lucy elcsatangolt tegnap valamerre és még mostanig nem került elő...most már azt nem tudom: ki a boldogtalanabb...:(((
Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? – kérdezte aznap este a csillag.
A fa épp leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozzantotta ágait, és álmosan felelte:
– Nem… nem. Nem annyira ritkák. Csak hát… az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az – hogy mondjam neked? – a szív ügye.
– Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
– Hagyjál most, álmos vagyok. (...)
– Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
– Szeretlek! Nagyon!
– Jó éjszakát! – mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.
(Alkyoni Papadaki)
Elég a boldogsághoz, ha szereted az életet, még viszonzatlanul is elég, hiszen ez a szeretet megláttatja veled az egyszerű szépségeket, és forrásvízüde harmóniával tölt el.
(Vavyan Fable)
Nem az a tény tesz boldoggá, hogy mid van, ki vagy, hol vagy, mit csinálsz - csakis az, hogy mit gondolsz minderről. (Dale Carnegie)
2011. szeptember 10., szombat
Isten hozott..
kedves "ősz-anyó"...
már vártalak...tudtam, hogy jössz, mert eddig minden évben megérkeztél ilyentájt...mégis meglepődtem...
olyan hangtalanul, észrevétlenül érkeztél, hogy csak az árulkodó jelekből tudtam meg, hogy már itt vagy...
igen, éreztem a friss gyümölcsök illatát...aztán meg is kóstoltam, és zamatuk teljesen elbűvölt...
aztán ránéztem a bágyadtan integető őszirózsákra...
a vidám krizantémokra...
a még mindig élénken viruló dáliákra...
de még a kis büdöskékre is...
és azt mondom: "de jó, hogy itt vagy..."
..."szép vagy:)...bágyadtan is szép...bár az elmúlásra emlékeztetsz...vagy talán pont azért..."
aztán önvizsgálatra késztetsz: "nálam, vajon beért-e a gyümölcs...?!"
az én "szívem virágai" virulnak-e?!...
már vártalak...tudtam, hogy jössz, mert eddig minden évben megérkeztél ilyentájt...mégis meglepődtem...
olyan hangtalanul, észrevétlenül érkeztél, hogy csak az árulkodó jelekből tudtam meg, hogy már itt vagy...
igen, éreztem a friss gyümölcsök illatát...aztán meg is kóstoltam, és zamatuk teljesen elbűvölt...
aztán ránéztem a bágyadtan integető őszirózsákra...
a vidám krizantémokra...
a még mindig élénken viruló dáliákra...
de még a kis büdöskékre is...
és azt mondom: "de jó, hogy itt vagy..."
..."szép vagy:)...bágyadtan is szép...bár az elmúlásra emlékeztetsz...vagy talán pont azért..."
aztán önvizsgálatra késztetsz: "nálam, vajon beért-e a gyümölcs...?!"
az én "szívem virágai" virulnak-e?!...
2011. szeptember 7., szerda
Zsoltárhangra..:)
"Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem! "( Zsolt.42:2)
"Ujjongnak majd az erdő fái mind az ÚR előtt, amikor eljön... "( Zsolt. 96:12-13)
"Teljesen mosd le rólam bűnömet..." Zsolt. 51:4)"Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között..."( Zsolt.104:10)
"...nálad van az élet forrása..." ( Zsolt.36:10)

"Ha látom az eget, kezed alkotását....micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?"...
(Zsolt.8:4-5)
"Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!"
( Zsolt.46:11)
"Ujjongnak majd az erdő fái mind az ÚR előtt, amikor eljön... "( Zsolt. 96:12-13)
"Teljesen mosd le rólam bűnömet..." Zsolt. 51:4)"Te fakasztasz forrásokat a völgyekben, hogy folydogáljanak a hegyek között..."( Zsolt.104:10)
"...nálad van az élet forrása..." ( Zsolt.36:10)

"Ha látom az eget, kezed alkotását....micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?"...
(Zsolt.8:4-5)
"Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten!"
( Zsolt.46:11)
2011. szeptember 5., hétfő
Emlékkövek...mérföldkövek...
Igaz, hogy nincs ó-és újév határa...de mégis határkő ez is: az új iskolai év máris elkezdődött, ugyanolyan lelkesedéssel mint az összes eddigi:)))...új év a szolgálatokban : vasárnapi iskola, énekkari szolgálat, az imacsoport is lassan újraindul...de nem utolsó sorban, újabb mérföldkőnél áll apukánk (férjem) is:akit szeretettel köszönt(ött)ünk...ezúttal egy verssel is:)))
Ében Háézer
Életünkben észrevétlenül
Kitartóan kúszik az idő
Szakadatlan spirálvonala
Fordulóit nem jegyzi elő....
Önmagamnak, ahogyan nőttem,
Éveket raktam - emlékoszlopul,
A fordulókat úgy jelöltem:
Megsegített mindeddig az Úr!
Eszmélésem óta vezetett
Vele vándoroltam hegytetőt,
Minden léptemen éreztem: SZERET,
Visszarántott a szakadék előtt.
Ha bálványaim összetörte,
Még ha sírtam is keservesen
Azzal, hogy lelkem meggyötörte
Látóvá tette elvakult szemem.
Múltra nézni csak így érdemes,
Mert a jelen bárhogy alakul
Emlékezésnek annyi elég, hogy
Megsegített mindeddig az Úr!
Lukátsi Vilma
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)













