1-2 gondolat:)

"Istennel élni annyi, mint a mostani órát megélni, amit nekünk ajándékozott és egész szívünket beleadni abba, amit a jelen pillanatában vár el tőlünk."
( Paul Tournier )

Tudod- mondta az öreg Bobo, az utcaseprő kis barátnőjének, Momónak- néha egy nagyon hosszú utca áll előttünk. Azt hiszed, ez olyan rettenetesen hosszú, hogy ezzel sohasem fogunk végezni. És akkor az ember elkezd sietni. Egyre jobban siet. De amikor felpillantunk, azt látjuk, hogy a távolság, az nem fogy, nem lett rövidebb az előttünk álló út. És akkor az ember még jobban erőlködik, mert fél, hogy sohasem készül el. Végül akadozni kezd a lélegzetünk, lihegünk és kikészülünk. De az utca, az még mindig ott tátong előttünk.
Hát tudod, nem így kell ezt csinálni Momo!
Sohasem szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre, a következő lélegzetvételre, a következő mozdulatra, a következő napra.
Mindig csak a következőre, többre nem. És akkor elkezd az egész örömet szerezni. És - ez is fontos - akkor egyszerre jól csinálja az ember a dolgát. Aztán egyszercsak- észrevesszük, hogy lépésről lépésre, az egész utcával elkészültünk. Sokszor azt sem tudjuk, hogyan. Még csak nem is lihegünk. És ez fontos.
(Michael Ende: Momo regényéből )

Ezekkel a gondolatokkal készülünk a hétvégi Házi Női Konferenciára, melynek mottója:
"Ez az a nap, amelyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vigadjunk ezen!"
( 118. Zsoltár 24 )
Már várom:)