Még jó, hogy nem betegebb...

kicsit hasonlóan kezdődött, mint pár nappal korábban Mártáéknál (lásd szösszenetek) ...
Hogy beteg is a gyerek, meg nem is...köhög is, meg nem is...meg aztán "fájnak a végtagjaim, a fejem"...hát az én szívem is megkönyörült a drága gyermeken...gondoltam: egy-két napot maradjon itthon, nehogy súlyosbodjon az állapota...de még így is kicsit rosszabb lett, legalábbis a köhögés...mert amúgy jó kedv van, nem fáj már semmi...de most már ezen a héten végig itthon marad...A könyvekért, füzetekért amik a suliban voltak anya bement, tanítónéni bekarikázta a feladatokat...és így nagyon el sem maradunk az anyaggal...
Annyi különbség van még Mártáékhoz képest, hogy nálunk nem "konyhatündér bámulgat a gyertyafénybe..." hanem egy egész állatkert csodálkozik rá a kis mécsesünkre, a nappali minden sarkából...:) Persze, most épp az elemek merültek le a fényképező gépben:(
Épp gondolkoztam rajta...mitől van az, hogy mikor a gyermek beteg, úgy meglágyul az ember-lánya szíve...és megengedi azt is, amit máskor lehet nem...Bár a két nagyobbik sokszor szelíden megjegyzi..."bezzeg, ezt nekünk nem lehetett..."nem is tudom...vajon tényleg igazuk lenne?! Ha őszinte akarok lenni, talán azt mondanám...a harmadiknál már lazább voltam pici korától (tanultam valamit a nagyobbaknál...:)....meg úgy egyébként is, az évek folyamán tanultam elengedni olyan dolgokat, amikhez korábban görcsösen ragaszkodtam...Azért még van mit tanulnom...De az is biztos, hogy amikor fáradtabb az ember...örül, ha a gyermek csendben játszik...annak meg pláne örülni lehet, hogy mégsem annyira beteg az a kis beteg, hogy játszani ne lenne kedve...:)