Délelőtt baba-mama körünk volt...
Ebédre megérkeztek a Gabi unokatestvére, férjével...akik Amerikából voltak itt egy rövid rokoni látogatásra; mielőtt mentek volna Erdélybe itt voltak egy napot és egy éjszakát, most visszafelé jövet újra bejöttek; Gabi vitte őket most délután fel Pestre, holnap indulnak a repülővel vissza...
Mindig meghatódom, mikor ilyen messziről jöttekkel találkozom...Hála a jó Istennek és a repülőgép feltalálóinak, viszonylag "rövid" idő alatt le lehet győzni ezt az óriási távolságot...
A jó Isten "fogja őket körül oltalmazó szeretetével és kegyelmével"...Kellemes pillanatokat töltöttünk együtt:)))
Aztán estefelé a szomszédnéni hívott át, hogy nem szeretnénk kiscicát?! Mert épp 4 van nekik, még szopiznak ugyan a mamájuktól, de lassan el kell őket választani...
Megjegyzem, mióta Debrecenbe költöztünk, Áron szinte naponta elmondja, hogy ő úgy szeretne kiscicát meg kiskutyát...Nem kell részletezzem milyen örömmel ment, hogy válasszon közülük:)))
Egy ideig itt cirógatta, tejecskével itatgatta, aztán mikor kitettük a teraszra egy dobozkába, meglógott a drága, vissza a mamájához...Szerintem nehéz lesz ideszoktatni, majd még meglátjuk...Nekünk Udvarhelyen is voltak cicáink (nem is egy!)de az volt hűséges hozzánk amelyik csak úgy "odaszegődött"...Mielőtt költöztünk volna el, azelőtt a Cili-cicánk amelyiket mi neveltük pici korától, egy szép napon 4 kis "kölyökkel" jött elő, már akkoracskák voltak mikor megjelent velük mint ez itt a képen az Áron ölében (ez ma lett fényképezve )...DE ahogy kezdtünk pakolászni, hurcolkodni (azaz:költözködni ) úgy eltűnt a kölykeivel együtt, hogy még "elbúcsúzni "sem tudtunk tőlük...Igaz, már kezdettől fogva sokat tekergett velük...A másik viszont, amelyik csak úgy odaszegődött, az mindig ott volt a ház körül valahányszor Gabi még hazament Udvarhelyre...Aztán egyszer Gabi elkapta és berakta egy dobozba az autóba, hogy hozza Debrecenbe - ha már ilyen hűséges...Volt is örömteli várakozás, mikor telefonon Gabi beszólt, hogy jön a cicával...Igen ám, de a Királyhágón, mikor G. megállt kicsit pihenni...a cicus megszökött:((( Szerintem kétségbeejtő volt számára az a hosszú autós zötykölődés...ki tudja azóta hol van:( Sajnáltuk szegényt...:(((
Szóval ezért ilyen nagy élmény, hogy (talán?!) újra lesz kiscicánk:)))
De most már befejezem, mert kezdődik az esti program...Áron időben ágyban kell legyen, hogy reggel ne legyen nehéz felkelni...
További szép estét és jó éjt mindenkinek!
Ebédre megérkeztek a Gabi unokatestvére, férjével...akik Amerikából voltak itt egy rövid rokoni látogatásra; mielőtt mentek volna Erdélybe itt voltak egy napot és egy éjszakát, most visszafelé jövet újra bejöttek; Gabi vitte őket most délután fel Pestre, holnap indulnak a repülővel vissza...
Mindig meghatódom, mikor ilyen messziről jöttekkel találkozom...Hála a jó Istennek és a repülőgép feltalálóinak, viszonylag "rövid" idő alatt le lehet győzni ezt az óriási távolságot...
A jó Isten "fogja őket körül oltalmazó szeretetével és kegyelmével"...Kellemes pillanatokat töltöttünk együtt:)))
Aztán estefelé a szomszédnéni hívott át, hogy nem szeretnénk kiscicát?! Mert épp 4 van nekik, még szopiznak ugyan a mamájuktól, de lassan el kell őket választani...
Megjegyzem, mióta Debrecenbe költöztünk, Áron szinte naponta elmondja, hogy ő úgy szeretne kiscicát meg kiskutyát...Nem kell részletezzem milyen örömmel ment, hogy válasszon közülük:)))
Egy ideig itt cirógatta, tejecskével itatgatta, aztán mikor kitettük a teraszra egy dobozkába, meglógott a drága, vissza a mamájához...Szerintem nehéz lesz ideszoktatni, majd még meglátjuk...Nekünk Udvarhelyen is voltak cicáink (nem is egy!)de az volt hűséges hozzánk amelyik csak úgy "odaszegődött"...Mielőtt költöztünk volna el, azelőtt a Cili-cicánk amelyiket mi neveltük pici korától, egy szép napon 4 kis "kölyökkel" jött elő, már akkoracskák voltak mikor megjelent velük mint ez itt a képen az Áron ölében (ez ma lett fényképezve )...DE ahogy kezdtünk pakolászni, hurcolkodni (azaz:költözködni ) úgy eltűnt a kölykeivel együtt, hogy még "elbúcsúzni "sem tudtunk tőlük...Igaz, már kezdettől fogva sokat tekergett velük...A másik viszont, amelyik csak úgy odaszegődött, az mindig ott volt a ház körül valahányszor Gabi még hazament Udvarhelyre...Aztán egyszer Gabi elkapta és berakta egy dobozba az autóba, hogy hozza Debrecenbe - ha már ilyen hűséges...Volt is örömteli várakozás, mikor telefonon Gabi beszólt, hogy jön a cicával...Igen ám, de a Királyhágón, mikor G. megállt kicsit pihenni...a cicus megszökött:((( Szerintem kétségbeejtő volt számára az a hosszú autós zötykölődés...ki tudja azóta hol van:( Sajnáltuk szegényt...:(((
Szóval ezért ilyen nagy élmény, hogy (talán?!) újra lesz kiscicánk:)))
De most már befejezem, mert kezdődik az esti program...Áron időben ágyban kell legyen, hogy reggel ne legyen nehéz felkelni...
További szép estét és jó éjt mindenkinek!
az órák...a napok...a hetek...az évek...
Ma hétfő...s mindjárt azt veszem észre, hogy már megint péntek...
Most tavasz van...s mindjárt megint karácsony...
Most voltam még én is gyerek...s lassan már a gyerekeim is kezdenek kinőni a gyermekcipőből (legalábbis a két nagyobbik...)
Holnap lesz Nimród 17 éves ; de a hétvégén már a család (nagyszülők, unokatesók...) köszöntötték...Hihetetlen!!!Úgy elrepült ez a 17 év, hogy magam is alig hiszem el, hogy ez a fiatalember a mi fiunk...
Mikor a gyermekbemutatás volt, jól emlékszem, Both testvér idézte azt az igét: "Vajon mi lesz e gyermekből?" (Lukács 1:66) Azóta mindig szívemben "forgatom" ezt a mondatot...Egy kívánságom volt már akkor - és most is - "Legyen egész életére felajánlva az Úrnak!" (I.Sámuel 1:28 )
Ma reggel belelapoztam kicsit abba a füzetbe, amelyikbe az "aranymondásaikat" jegyeztem, és többek között erre is rábukkantam:
*"Gabival beszélgetünk - Nimródról- hogy: olyan sápadt ez a gyerek, lehet, hogy vérszegény...
Este Nimród így imádkozik:"Úr Jézus, adjad, hogy legyek gazdagabb vérben is, és hitben is...":)))
Hálás vagyok Istennek, hogy azt látom, hogy azóta is ez a fő imádsága, hogy növekedjen a hitben...Az Ő kegyelmébe ajánlom továbbra is!
Amúgy, ez a hetem is elég zsúfoltnak ígérkezik; de jó, hogy a pörgős órák, napok között is van VALAKIM, aki soha nem túl elfoglalt, pedig az egész világmindenséget igazgatja...Jó tudni, hogy Ő mellettem van, kezében tartja a dolgokat...a napokat is...az órákat is...
Jó Vele kezdeni ezt a napot is, ezt a hetet is!
Áldott hetet mindenkinek!
Ma hétfő...s mindjárt azt veszem észre, hogy már megint péntek...
Most tavasz van...s mindjárt megint karácsony...
Most voltam még én is gyerek...s lassan már a gyerekeim is kezdenek kinőni a gyermekcipőből (legalábbis a két nagyobbik...)
Holnap lesz Nimród 17 éves ; de a hétvégén már a család (nagyszülők, unokatesók...) köszöntötték...Hihetetlen!!!Úgy elrepült ez a 17 év, hogy magam is alig hiszem el, hogy ez a fiatalember a mi fiunk...
Mikor a gyermekbemutatás volt, jól emlékszem, Both testvér idézte azt az igét: "Vajon mi lesz e gyermekből?" (Lukács 1:66) Azóta mindig szívemben "forgatom" ezt a mondatot...Egy kívánságom volt már akkor - és most is - "Legyen egész életére felajánlva az Úrnak!" (I.Sámuel 1:28 )
Ma reggel belelapoztam kicsit abba a füzetbe, amelyikbe az "aranymondásaikat" jegyeztem, és többek között erre is rábukkantam:
*"Gabival beszélgetünk - Nimródról- hogy: olyan sápadt ez a gyerek, lehet, hogy vérszegény...
Este Nimród így imádkozik:"Úr Jézus, adjad, hogy legyek gazdagabb vérben is, és hitben is...":)))
Hálás vagyok Istennek, hogy azt látom, hogy azóta is ez a fő imádsága, hogy növekedjen a hitben...Az Ő kegyelmébe ajánlom továbbra is!
Amúgy, ez a hetem is elég zsúfoltnak ígérkezik; de jó, hogy a pörgős órák, napok között is van VALAKIM, aki soha nem túl elfoglalt, pedig az egész világmindenséget igazgatja...Jó tudni, hogy Ő mellettem van, kezében tartja a dolgokat...a napokat is...az órákat is...
Jó Vele kezdeni ezt a napot is, ezt a hetet is!
Áldott hetet mindenkinek!
Abigél szünetet tartott, azazhogy nem volt suliban, mert ooooolyan arcüreg-gyulladása van, hogy csak na:((( A vidám kirándulásnak (lásd a fotót-ami a múlt hétvégi kiránduláson készült...) ez lett az eredménye...sajna
Amúgy, most is jó a kedélyállapota (már amikor levegőhöz jut
az orrán keresztül...) és egész jól elvan; itthon tesz-vesz és közben pihenésképpen, ha épp nem zongorázik, akkor Áront szórakoztatja; de legtöbbet az interneten szörfözik - merthát a debreceni ifi honlapját muszály figyelemmel kisérni, nehogy már lemaradjon valami fontosról:)))
Hát, elnézést, hogy így körbe-írtam most; nem ez az első és utolsó ilyen helyzet-volt már így ő máskor is, meg még lehet is...valószínű azért foglalkozom most jobban vele akaratlanul is, mert mély nyomokat hagyott bennem az a temetés amin a tegnap voltunk...
Egy pár hónappal volt nagyobb mint Abigél az a fiú akit a tegnap temettek; de legszomorúbb az volt, hogy élete 16 évét úgy élte le, hogy soha nem kért, nem mondott semmit; nem ment sehova csak ha vitték; csak mosolygott és a maga módján fejezte ki örömét mindenért...Születése után pár nappal tudták meg, hogy súlyos beteg, az orvosok - bár mindent megtettek, nem sok reményt fűztek az életben-maradásához...Isten viszont így látta jónak, hogy ennyi időn keresztül "gazdagítsa" egy család életét...édesanyja így mondta, hogy "áldás" volt (és nem teher )...Számomra mindig megható az ilyen élettörténet...
Egyébként ma meglátogattam a barátnőmet, akinek most 10 napos a kislánya és csak gyönyörködtem bennük és áldottuk az Urat, hogy csodálatosan velük volt és jól vannak mindketten
Ahogy az ölembe vettem a kis drága csöppséget, ő is Abigélre emlékeztetett, mert olyan kis fekete haja van és olyan kis dundi mint Abigél volt baba-korában...(igen, bármilyen hihetetlennek tűnik, Abigél is csupa fekete-hajjal született; én sem gondoltam, hogy így megszőkül...)
Eszembe jut az ige: "örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"...
Talán ez a legszebb dolog a "közösségben": együttérezni ezekkel a fájdalomban, a gyászban...amazokkal pedig együtt örülni a "születés csodája fölött"...
De sok apróbb dologban is jó tapasztalni, hogy számíthatunk egymásra: imára is, gyakorlati segítségre is...Mert mindnyájan egy "nagy család vagyunk"...ez olyan jó!!!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezt a kis "blog-társadalmat" is, aminek én is kis részecskéje vagyok, néha úgy érzem, mintha egy nagy család lenne...megosztjuk egymással gondolatainkat, örömeinket, bánatunkat...és jól esik az együttérzés, vagy a közös öröm...
Megszűnnek a határok, lerövidülnek távolságok, "megfoghatjuk egymás kezét"...bátoríthatjuk egymást...Ez olyan jóóó:)))
Az Úr áldjon téged is testvérem!
Amúgy, most is jó a kedélyállapota (már amikor levegőhöz jut az orrán keresztül...) és egész jól elvan; itthon tesz-vesz és közben pihenésképpen, ha épp nem zongorázik, akkor Áront szórakoztatja; de legtöbbet az interneten szörfözik - merthát a debreceni ifi honlapját muszály figyelemmel kisérni, nehogy már lemaradjon valami fontosról:)))Hát, elnézést, hogy így körbe-írtam most; nem ez az első és utolsó ilyen helyzet-volt már így ő máskor is, meg még lehet is...valószínű azért foglalkozom most jobban vele akaratlanul is, mert mély nyomokat hagyott bennem az a temetés amin a tegnap voltunk...
Egy pár hónappal volt nagyobb mint Abigél az a fiú akit a tegnap temettek; de legszomorúbb az volt, hogy élete 16 évét úgy élte le, hogy soha nem kért, nem mondott semmit; nem ment sehova csak ha vitték; csak mosolygott és a maga módján fejezte ki örömét mindenért...Születése után pár nappal tudták meg, hogy súlyos beteg, az orvosok - bár mindent megtettek, nem sok reményt fűztek az életben-maradásához...Isten viszont így látta jónak, hogy ennyi időn keresztül "gazdagítsa" egy család életét...édesanyja így mondta, hogy "áldás" volt (és nem teher )...Számomra mindig megható az ilyen élettörténet...
Egyébként ma meglátogattam a barátnőmet, akinek most 10 napos a kislánya és csak gyönyörködtem bennük és áldottuk az Urat, hogy csodálatosan velük volt és jól vannak mindketten
Ahogy az ölembe vettem a kis drága csöppséget, ő is Abigélre emlékeztetett, mert olyan kis fekete haja van és olyan kis dundi mint Abigél volt baba-korában...(igen, bármilyen hihetetlennek tűnik, Abigél is csupa fekete-hajjal született; én sem gondoltam, hogy így megszőkül...)
Eszembe jut az ige: "örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal"...
Talán ez a legszebb dolog a "közösségben": együttérezni ezekkel a fájdalomban, a gyászban...amazokkal pedig együtt örülni a "születés csodája fölött"...
De sok apróbb dologban is jó tapasztalni, hogy számíthatunk egymásra: imára is, gyakorlati segítségre is...Mert mindnyájan egy "nagy család vagyunk"...ez olyan jó!!!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezt a kis "blog-társadalmat" is, aminek én is kis részecskéje vagyok, néha úgy érzem, mintha egy nagy család lenne...megosztjuk egymással gondolatainkat, örömeinket, bánatunkat...és jól esik az együttérzés, vagy a közös öröm...
Megszűnnek a határok, lerövidülnek távolságok, "megfoghatjuk egymás kezét"...bátoríthatjuk egymást...Ez olyan jóóó:)))
Az Úr áldjon téged is testvérem!
Ez volt a témája a ma délelőtti igehirdetésnek.....Hát nem pont erre volt szükségem?! (lásd előbbi bejegyzésemet:)))
Csak néhány gondolat, amit lejegyeztem:
KINEK lehet ilyen ÖRÖME? "Az igazaknak reménysége ÖRÖMre fordul" ( Példb. 10:28 )
KIBEN örülhetünk? " Teljes ÖRÖM van Tenálad" ( Zsolt. 16:11 )
MINEK örülhetünk? "Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk "( Zsolt.126: 3)
HOGYAN örülhetünk? "HÁLAADÓ ÖRÖM..."
MIÉRT örüljünk? " Az Úr előtt való öröm erőt ad..." ( Nehémiás 8:10 )
MEDDIG örülhetünk? " Öröm koszorúzza fejüket örökre..." ( Ésaiás 51:11 )
Bármilyen helyzetben legyek is: MÉGIS lehet ÖRÜLNI!!!
Hálát adok Istennek ezért az ÖRÖMért; ez is AJÁNDÉK! a Lélek ajándékai között, a SZERETET után az Öröm következik, azután a többi...
Ez nem olyan öröm, mint amiről ebben az idézetben olvasunk:
" A bánat egy nagy óceán
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye talán
mire felhozom össze is töröm!"
Én azt az IGAZI, SZENT LÉLEK ÁLTAL VALÓ ÖRÖMÖT AKAROM MINDIG !!!
Csak néhány gondolat, amit lejegyeztem:
KINEK lehet ilyen ÖRÖME? "Az igazaknak reménysége ÖRÖMre fordul" ( Példb. 10:28 )
KIBEN örülhetünk? " Teljes ÖRÖM van Tenálad" ( Zsolt. 16:11 )
MINEK örülhetünk? "Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk "( Zsolt.126: 3)
HOGYAN örülhetünk? "HÁLAADÓ ÖRÖM..."
MIÉRT örüljünk? " Az Úr előtt való öröm erőt ad..." ( Nehémiás 8:10 )
MEDDIG örülhetünk? " Öröm koszorúzza fejüket örökre..." ( Ésaiás 51:11 )
Bármilyen helyzetben legyek is: MÉGIS lehet ÖRÜLNI!!!
Hálát adok Istennek ezért az ÖRÖMért; ez is AJÁNDÉK! a Lélek ajándékai között, a SZERETET után az Öröm következik, azután a többi...
Ez nem olyan öröm, mint amiről ebben az idézetben olvasunk:
" A bánat egy nagy óceán
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye talán
mire felhozom össze is töröm!"
Én azt az IGAZI, SZENT LÉLEK ÁLTAL VALÓ ÖRÖMÖT AKAROM MINDIG !!!
Akik közelebbről ismernek, azt mondják, hogy "hangulat-ember" vagyok...és sajnos (!) ez igenis igaz:((( Nem kell valami drámai dolognak történnie ahhoz, hogy rossz kedvemben legyek...ilyenkor azt gondolom, hogy mindenki(?!) és minden (?!) összeesküdt ellenem
: ilyenkor elkésem a buszt, elfelejtek valami nagyon fontos dolgot, elér az eső és agyonázom (mert pont nincs ernyőm...) meg ehhez hasonlók...nem mintha máskor nem történik ilyesmi velem, de van amikor egyáltalán nem tud zavarni; a tegnap viszont nagyon "kiborultam".
..Tudom, emlékszem jól még arra a mondásra: az ember vagy kiborul, vagy leborul...de tegnap mintha leborulni sem tudtam volna...Aztán mindig ráfogom az időjárásra, a hormonokra, a fáradtságra meg ki tudja még mire...?!...s még olyan is lehet, hogy mindhárom befolyásoló tényező egymásra tevődik...
Lényeg, hogy minden rossz hangulatom ellenére, tudtam, hogy velem van a baj...és eszembe jutott egy régi-régi eset: lánykoromban mikor egyszer így lógattam az orrom, a barátnőm rákérdezett -
-"mi a baj?"
- " á, semmi, csak az embernek nincs mindig egyformán szép napja..."
Erre ő semmi mást nem mondott, csak idézte az igeverset:
-"...az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez..." (II.Kor.7:10 )
Akkor rendesen "fejbekólintott"...azóta sokszooor eszembe jut, mint a tegnap is, és mára már "sikerült" eljutnom az "Isten szerint való szomorúságra..."
Már nem "szomorkodom", külömben rengeteg feladat van mögöttem és előttem (ugy-e mondtam, hogy a fáradtság is közrejátszik...) de semmi gond: megbirkózom velük...
Ugyanis hajnalban Abigél 2 napos osztálykirándulásra indul (azért ő már nagyjából elkészült egyedül:); holnap délután vendégeink érkeznek nagyon messziről - már nagyon várjuk...
Ami viszont a legizgalmasabb; még nem tudom, hogy örülök- e neki vagy nem; de szombaton lesz az első "tanulási napom"...Ugyanis beíratkoztam egy "Gyógyszertári aszisztens" képzésre ami 1 éves (de az is lehet, hogy kettő lesz belőle - ha még lesz kedvem folytatni...) Mert hát az itteniek szerint "nem tanultam eleget"...na, tessék, már épp hiányoltam 40 éves fejjel egy kis "okosítót", hátha ettől kicsit "fiatalodnak" az agysejtjeim...Vicc nélkül, nem kivánja egy porcikám sem most újra ülni a padban a plajbásszal, de hát ez van...SZÉP AZ ÉLET!!!
Heti 1 napon kibírom; aztán lesz olyan, hogy gyógyszertárba kell járnom gyakorlatra és remélhetőleg egy idő után alkalmaznak is...
Ez van; félre bú, szomorúság...fel a fejjel:)))
Elképzelhető, hogy a héten már nem jelentkezem; legalábbis írással nem - azért a ti irományaitokat elolvasom, pihenés gyanánt is:)))
ÁLDOTT HÉTVÉGÉT, S A LÉLEK KIÁRADÁSÁT E PÜNKÖSDÖN MINDENKINEK !!!
Nem kell valami drámai dolognak történnie ahhoz, hogy rossz kedvemben legyek...ilyenkor azt gondolom, hogy mindenki(?!) és minden (?!) összeesküdt ellenem: ilyenkor elkésem a buszt, elfelejtek valami nagyon fontos dolgot, elér az eső és agyonázom (mert pont nincs ernyőm...) meg ehhez hasonlók...nem mintha máskor nem történik ilyesmi velem, de van amikor egyáltalán nem tud zavarni; a tegnap viszont nagyon "kiborultam"...Tudom, emlékszem jól még arra a mondásra: az ember vagy kiborul, vagy leborul...de tegnap mintha leborulni sem tudtam volna...Aztán mindig ráfogom az időjárásra, a hormonokra, a fáradtságra meg ki tudja még mire...?!...s még olyan is lehet, hogy mindhárom befolyásoló tényező egymásra tevődik...Lényeg, hogy minden rossz hangulatom ellenére, tudtam, hogy velem van a baj...és eszembe jutott egy régi-régi eset: lánykoromban mikor egyszer így lógattam az orrom, a barátnőm rákérdezett -
-"mi a baj?"
- " á, semmi, csak az embernek nincs mindig egyformán szép napja..."
Erre ő semmi mást nem mondott, csak idézte az igeverset:
-"...az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez..." (II.Kor.7:10 )
Akkor rendesen "fejbekólintott"...azóta sokszooor eszembe jut, mint a tegnap is, és mára már "sikerült" eljutnom az "Isten szerint való szomorúságra..."
Már nem "szomorkodom", külömben rengeteg feladat van mögöttem és előttem (ugy-e mondtam, hogy a fáradtság is közrejátszik...) de semmi gond: megbirkózom velük...
Ugyanis hajnalban Abigél 2 napos osztálykirándulásra indul (azért ő már nagyjából elkészült egyedül:); holnap délután vendégeink érkeznek nagyon messziről - már nagyon várjuk...
Ami viszont a legizgalmasabb; még nem tudom, hogy örülök- e neki vagy nem; de szombaton lesz az első "tanulási napom"
...Ugyanis beíratkoztam egy "Gyógyszertári aszisztens" képzésre ami 1 éves (de az is lehet, hogy kettő lesz belőle - ha még lesz kedvem folytatni...) Mert hát az itteniek szerint "nem tanultam eleget"...na, tessék, már épp hiányoltam 40 éves fejjel egy kis "okosítót", hátha ettől kicsit "fiatalodnak" az agysejtjeim...Vicc nélkül, nem kivánja egy porcikám sem most újra ülni a padban a plajbásszal, de hát ez van...SZÉP AZ ÉLET!!!Heti 1 napon kibírom; aztán lesz olyan, hogy gyógyszertárba kell járnom gyakorlatra és remélhetőleg egy idő után alkalmaznak is...
Ez van; félre bú, szomorúság...fel a fejjel:)))
Elképzelhető, hogy a héten már nem jelentkezem; legalábbis írással nem - azért a ti irományaitokat elolvasom, pihenés gyanánt is:)))
ÁLDOTT HÉTVÉGÉT, S A LÉLEK KIÁRADÁSÁT E PÜNKÖSDÖN MINDENKINEK !!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése