Mindig, minden előadásukra szívesen mentem (és megyek) mert olyan aranyosak, ahogy készülnek, amilyen izgatottak, ahogy szeretnének a kis műsorukkal örömet szerezni...A csillogó szemük, az izgalomtól kipirult arcuk, lelkes éneklésük mindig megható számomra (akkor is ha nem anyáknapja...)Értékeltem a tanítónénik összeállítását, egyáltalán nem dicshimnuszokat zengtek az anyukákról, hanem inkább olyan hétköznapi események voltak versekben elmondva amikről az életünk szól: iskola, játszás, alvás, barátok...egésszen vidám kis humoros programnak készült, de azért voltak könnyek (még így is...)
Áron versét leírom:
"Mondd: mi sosem lehetünk egyidősek?
Akkor sem, ha nagyon akarjuk?
Akkor sem, ha én mindennap növök egy picit
és te már nem nősz tovább...
Akkor sem, ha holnap én ülök melléd,
én mesélek, én fogom a kezed?!...
Nem hiszem: egyszer...egyetlenegy percig
biztosan egyidősek lehetünk..."
Annakidején, Nimród is mondta ezt nekem még óvodás korában...
Erről a versről jutott eszembe, hogy Áron egyszer ezt mondta: "...mikor én megnövök és te lenősz...akkor te ülsz majd a fotelen és én mondom el a bibliai történetet..." Hát nem aranyos?!!!
A végén volt virág is, meg saját kezűleg készített meglepi...ami számomra azért volt különleges, mert számomra teljesen új tehnikával készült, az a neve, hogy zsugorodó fólia (egy kb.10/10cm fóliára rajzoltak, kifestették, majd betették egy sütőbe (?!) és a fólia 4/4 cm -re zsugorodott, megkeményedett és a rajz rajta élénkebb lett...érdekes...)
Persze most is Nimródnál van a fényképezőgép, de majd este, ha hazakerül, megpróbálok képet is mutatni...
Az imaházban vasárnap délelőtt volt az anyáknapi műsor; de mivel itt nagyon sok a gyerek és hosszúúú lenne, hogy mindenki verset mondjon, ezért úgy volt megoldva, hogy a kicsi csoport (az óvodások) mondtak el közösen egy kis versikét, majd a tini-csoportból egy fiú és egy lány mondtak néhány igeverset, és a hat csoport közösen énekeltek az elején és a végén...majd adtak az édesanyáknak egy szál gyönyörű piros rózsát (egy tvnő, órákon kersztül dolgozott azon, hogy az összes rózsáról leszedett minden tövist...) és a kis meglepit igeverssel amit a gyermekbibliaórán készítettünk...Nekem tetszett: rövid volt, tényleg csak egy kis kedvesség,kis megemlékezés...semmi plussz körítés...
Számomra az anyáknapja akarva-akaratlanul összekapcsolódik egy ennél fontosabb eseménnyel: ma 18 éve, anyáknapján búcsuztam a vajdahunyadi gyülekezettől,mert előtte való nap (május 5-én) volt a menyegzőnk; akkor indultam el az édesanyává-válás útján...egy év múlva május 20-án már megvolt Nimród fiunk...
Azóta másak számomra az anyáknapják...érzem a felelősséget, a méltatlanságomat,sokkal jobban tudom értékelni Isten kegyelmét...
Hálás vagyok Istennek, hogy én is lehetek egy kis "lánc-szem"-ahogy Marikánál olvastam...
Dicsőítsük Istent, hogy ilyen bölcsen megtervezte a családot, az anyát, apát és a gyerekeket...
Dicsőítsük Őt azért, hogy minden Tőle és Érte van...
Én még azért is dicsőítem Őt külön, mert ezen az anyáknapján született meg az itteni legkedvesebb barátnőmnek a kislánya (3.gyerekként a családban ): Bettina-Flóra...A baba is, a mama is jól vannak...Hála az Úrnak!!!
Most is vallom: minden kisbaba-egy újabb CSODA!
Mindnyájatokat az Úr ÁLDJON!!!
ui:a fenti képen a vasárnapi rózsával-amit épp Abigél adott át itthon...
Interjú Istennel
Azt álmodtam, hogy interjút készítek Istennel.
*„Tehát interjút szeretnél tőlem?” – kérdezte Isten.
„ Ha van rá egy kis időd” – mondtam.
Isten mosolygott: *„ Az időm végtelen”…”Milyen kérdéseid vannak számomra?”
- „Mi a legmeglepőbb számodra az emberiségben?”
Isten válaszolt:
· „ Az, hogy unalmasnak tartják gyermekkorukat; sietnek felnőtté válni, majd vágyódnak újból gyermekké lenni…”
· „ Az, hogy elveszítik egészségüket, hogy pénzt szerezzenek; majd elveszítik pénzüket, hogy visszakapják egészségüket…”
· „ Hogy a jövőtől való félelmük miatt, megfeledkeznek a jelenről, annyira, hogy sem a jelenben, sem a jövőben nem élnek „
· „Az, hogy úgy élnek, mintha sosem halnának meg, és úgy halnak meg, mintha sosem éltek volna”
Isten megfogta kezemet és egy ideig hallgattunk. Majd megkérdeztem:
„ Mint szülő, mit szeretnél ha gyermekeid megtanulnának az élet nagy leckéiből?”
Isten mosolyogva válaszolt:
· „ Hogy megtanulják, senkit sem kényszeríthetnek, hogy szeresse őket. Amit tehetnek, engedjék, hogy szeretve legyenek.”
· „ Hogy megtanulják, nem jó magukat másokkal összehasonlítani.”
· „ Hogy megtanulják, hogy egy gazdag ember nem feltétlenül az akinek a legtöbb van, hanem az, akinek a legkevesebbre van szüksége.”
· „ Tanulják meg, hogy pillanatok alatt mély sebet ejthetnek azon akit szeretnek, de sok évbe telik, hogy meggyógyítsák a sebet.”
· „ Tanuljanak megbocsátani, megbocsátást gyakorolva.”
· „ Tanulják meg, hogy vannak személyek akik nagyon szeretik őket, csak egyszerűen nem tudják ezt kifejezni és megmutatni.”
· „ Hogy tanulják meg, két ember nézhet ugyanarra a dologra és azt külömbözőnek látja.”
· „ Hogy megtanulják, nem mindig elég ha mások megbocsátanak nekik; hanem nekik is meg kell bocsássanak önmaguknak…”
· „ És, hogy megtanulják, ÉN ITT VAGYOK MINDIG !”
Email-ben kaptam, gondoltam tovább adom:)
A végén Áron máris megjegyezte: "fogom javasolni, hogy a következő "tan-sétát" az Állatkertbe szervezzék :))))
Sétánk után vendégeink voltak Udvarhelyről; nagyon örültünk nekik...kellemes testvéri közösségben telt a délutánunk:)
Másokat is szeretettel várunk , bármikor, ha erre jártok :)))
Áldott hétvégét mindenkinek!!!
Azért ebéd után mégiscsak kiderült és akkor egy másik családdal elmentünk a tóhoz...A friss tavaszi levegő, a zöldelő erdő, a madarak csicsergése, a tó vize...nem csak gyönyörködtetett, de felüdített és még jobb kedvre derített...A közösen eltervezett "bográcsos" itthon készült el, de így is nagyon jó volt:)
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése